A projekt történelme
Néhány évbe telt, míg az utasok számára épített és felújított terminál tervei elkészültek. Az alapkövet 2008. december 16-án rakták le.
Az eredeti terminál 1970-ben épült, de 1976-ban már elkészültek az első bővítésről szóló tervek.
A légitársaság vezetősége először csak 2003-ban kezdett el foglalkozni a probléma megoldásával, miután a légiforgalom Szlovákiában erős fejlődésnek indult, és az utasszám évente ugrásszerűen nőtt. 2004-ben elkészült a tervek újabb verziója, amely alapján némi változtatásokkal, de folynak a munkálatok.

2004/2005-ben viszont a projekt kiindulási paraméterei lényegesen megváltoztak. Miután Szlovákia belépett az Európai Únióba, folyamatosan zajlott az ország beléptetése a schengeni térségbe, melyből kifolyólag el kellett választani a schengeni térség utasait a nem schengeni térség utasaitól, az indulásnál és érkezésnél egyaránt.
A repülőtér ezért a főépület modernizációját elhalasztotta és a schengeni követelmények eleget tévő gyors infrastruktúra kiépítésére összpontosított.
Elsősorban a C érkezési csarnok kiépítéséről volt szó (2006 júniusában került átadásra), mellyel sikerült az elválasztani az induló utasokat. Egyben változtatásokat javasoltak a vámvizsgálat áthelyezésére is, azzal a céllal, hogy az érkezési csarnokban is ki lehessen alakítani külön részt az útlevél-ellenőrzés nélküli utasok (schengeni térségből érkezők), valamint az útlevél-ellenőrzésen áteső utasok (schengeni térségen kívülről érkezők) számára.
Az átépítést, amely lehetővé tette Szlovákia belépését a schengeni térségbe a repülőtér úgy használta ki, hogy az elrendezés emelje az épület óránkénti teljesítményét és ezzel a lehető legnagyobb mértékben maximalizálja az állandóan gyarapodó utasok kényelmét, míg az épület felújítása teljes mértékben be nem fejeződik.

Az elkerülhetetlen változtatások és a további tervezett felújítások folyamatát nagy mértékben befolyásolta a repülőtér tervezett privatizációja, amely 2005/2006-ban csúcsosodott ki. Az eredeti elvárások alapján az épület modernizálását egy új stratégiai partner végezte volna, ezért 2005-ben a projektet leállították.
A kormány úgy döntött, hogy a szerződéstől visszalépnek, mivel nem teljesítődtek a privatizációs feltételek, ezért 2006-ban új menedzsmentet állítottak fel, melynek fő célja egy a további fejlődésről szóló új stratégiai terv elkészítése volt.
E terv keretein belül kerültek rangsorolásra a befektetések prioritásai, ahol az első helyre idő és kapacitási szempontok alapján az utasok termináljának rekonstrukciója került. Az utolsó, 2004-es verzió után került sor a legnagyobb mértékű változtatásokra az épület termináljainak bővítésénél. Míg 2004-ben a repülőtér 1 millió utast szolgált ki, addig 2006-ban már 2 milliót. Ezáltal az átépített épület teljes éves 2 -2,5 milliós kapacitása szinte egy év alatt megtelt, nem beszélve az óránkénti teljesítményről, ami a nyári hónapokban néhányszor meghaladta a becsült értékeket. 2007-es év folyamán az eredeti tervek átdolgozásra kerültek, amely a fejlesztések két alternatíváját tartalmazta. Az első terv az épület bővítéséről szólt, a másik egy teljesen új épület megépítéséről az irányítótorony irányában fekvő zöld területen. Az MDPT SR által kidolgozott két alternatíva a Szlovák kormány elé került elbírálásra. A kormány 2008 januárjában úgy döntött, hogy az első szakaszban elég lesz az indulási terminál kibővítése és rekonstrukciója a meglévő autóbusz állomás irányába. A második szakaszban, ha azt a közlekedés forgalma megkívánja, a bővítés folytatódhat a mai irányítótorony irányába is. (több információ: www.vlada.gov.sk)
Miután a pozsonyi repülőtér fejlesztéséről szóló elméletet a kormány jóváhagyta, megkezdődött az 1. szakasz tervdokumentációjának maximális intenzivitású kidolgozása. Az AGA Letiště, s.r.o., vállalat építőmérnökeiből, valamint a pozsonyi repülőtér specialistáiból es külsős szakértőiből álló csapat 4,5 hónap alatt elkészítette az építkezési engedélyhez szükséges tervdokumentációt. Ez 2008. június 15-én került leadásra, így 2008. december 12-én az eljárás lezárultával a légitársaság megkapta az építkezési engedélyt.
Mit hoz a felújítás?
- A repülőtér egy modern érkezési csarnokkal gazdagodik, melynek teljes területe 43 613 m2.
- A terminál komplexum teljes éves kapacitása eléri az 5 milliós utasszámot.
- Az indulási és érkezési terminálok óránkénti teljesítménye eléri az 1 500-as utasszámot.
